Summer haul


Sziasztok!
Végre hivatalosan is itt a nyár és gondoltam egy lazább haul bejegyzés mindenkinek jól esne. ☺ Ma úgyis csodás időnk volt, így elmentünk beszerezni pár dolgot a ballagásomra (ami egyébként rohadtul a nyakamon van). Na igen, szóval szép idő van, süt a nap, nincs semmi sürgős dolgom, akkor miért ne írjak egy szupi kis bejegyzést? :) (néhány képet kicsit furán rakott be, booocsi 😂)

A posztok gyakorisága miatt pedig megint bocsánatot kell kérjek. Az utolsó is több, mint egy hónapja volt. Erre szokás szerint az a magyarázatom, hogy itt liheg a nyakamban a ballagás, a beiratkozás, a lehetséges bankett szervezése, a beszéd megírása és társaik. Tehát most is, mint mindig, elnézést kérek. Nyáron könnyebb lesz. ♡


Az első darab, amit be szeretnék mutatni nektek ez az angyali blúz. Mint feljebb már említettem elsősorban a ballagásra kellett nekem ünneplőt szerezni (ami nálunk a fekete-fehér kombó), ezért égen földön a tökéletes fehér felsőt kerestük. Mit végül hosszú keresőút után a Zarában találtunk meg 1 995 Ft-ért. Rengeteg hasonló felsőt találtam, de azok vagy túl kivágottak voltak, vagy túl áttetszőek, de lényeg a lényeg, nem ballagásra valóak voltak.


A tökéletes blúzhoz egy tökéletes szoknya is jár! ;) Derekán vastag gumiszalag van, ami egyébként sok embernek nem jön be, de szerintem széppé teszi ezt a darabot. Könnyű, lenge anyaga van. Szegénykéért második alkalommal mentem vissza, annyira nem voltam biztos benne. A H&M-ben találtam rá 5990 Ft-ért.


A következő darab egy egyszerű, fekete rövidnaci szintén a H&M-ből, de ezt már kicsit olcsóbban, 2990 Ft-ért vettem. Kényelmes, gumis anyagú fazon és nem is szorít sehol sem. Csoda egyébként, hogy ma még találok olyan nadrágot, amiből nincs ki félig a seggem. 😂 Az egyetlen negatív dolog, amit említeni tudok az az, hogy csak farzsebe van és elől pedig nincs.


Gondolom most azon gondolkoztok, hogy ez egy póló vagy egy ruha akar lenni.(bocsi, az egész nem fért volna bele a képbe) Ez egy ruha! A New Yorkerből szereztem 4190 Ft-ért. Ő is nagyon nyárias anyagból készült, a vállánál elég méretes kivágás van, úgyhogy nem árt felvenni alá egy topot, ami eltakarja a melltartót. A minta rendkívül aranyooos!


És a legutolsó dolog, amit vettem az ez a póló, amibe egyenesen beleszerettem! Annyira édes a felirat (inkább kép) rajta, hogy az valami haláli. Szintén a New Yorkerből vettem 1790 Ft-ért. :) Szeretem az eféle vicces pólókat!

Remélem tetszett a bejegyzés, nem soká újra jövök! ♡

Megjegyzések

  1. Szia.
    Örülök, hogy ide keveredtem.
    Nagyon tetszik a blog, és a témája is. Be is követtelek.
    Ha van kedved less be hozzám is. :)
    Remélem lesz több cikked is, mert nagyon jól írsz, és szívesen olvasnék :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések